Elhangzó szöveg: Rendhagyó ez az esztergomi bemutató is, ahol a kiállított tárgyakhoz nyúlni szabad, sőt kötelező. [Látássérültek, riporter szinkron]: „… fejezet. Tizenkettedik, nem tizenkilencedik, gipsz másolat. – Itt egy kör. – Igen, ott. – Ez is egy kör. – Az. Ezek körök. – Azok mik? – Itt egy kör forma. Hát olyan forma, nem egészen. – Ez már bonyolultabb. – Ezek már bonyolultabb formák. – Ott lejjebb? – Igen. – A Budapesti Szépművészeti Múzeumnak a tulajdona, az eredetije. – Az már nincs odaírva. – Megismertem a tárgyakat. Van egy-két dolog, amely a szívemhez nőtt. Esetleg egy házat is magam előtt tudok képzelni, hogy abban a korban, a XV. században hogyan épült fel és… Valamint szeretném azt, ha több múzeumba is bemehetne az ember és nem azzal fogadnák, hogy nyúljanak tárgyakhoz, mert például, ha kerámiamúzeumba elmegy az ember, akkor ott is lehet kiérzékelni a tárgyakat. – Hát, múzeumba már én is voltam, nagyon sokba. S tényleg, mivel, hogy én nem is látom a tárgyakat, elmondani elmondták, de mégse tudtam úgy elképzelni magam elé, mint most, hogy meg is nézhettem, hogyan néznek ki tulajdonképpen. Nekem nagyon jó volt és nagyon örülök neki, hogy erre lehetőség nyílt, mert azelőtt ebből kifolyólag nem szerettem múzeumba járni, őszintén megmondom. Igen, hát az idősebbeknek lehetett érzékelni a ráncokat az arcán. Aztán a fejdísz, az a lelógó kendő. Meg egyáltalán, sokkal összetöpörödöttebb volt neki az arca, az orra, mindene. A másik, az életvidámabbnak látszott.” A látó kezek múzeumát jogos elismerés illetheti.

Kivonatos leírás: