Elhangzó szöveg: 1942. augusztus 20-án hajnali 5 órakor messzi orosz földön ágyúk földrengető dübörgése közepette, a magyar kard legfőbb hadurának ifjú daliás fia elesett a harc és a becsület mezején. A végtelen orosz égboltozaton még pislogtak a sápadt csillagok, Csaba királyfi útjának csillagszivárvány-íve, átölelte a kései utód hősi küzdelemre induló karcsú repülőgépét. Átölelte és örökre magához emelte vitéz utasát. Másfélezer év sok millió hős magyar katonája nézte onnan felülről a magyar kormányzóhelyettes utolsó útját, s bizonyára zengett az ég csatakiáltásuktól, amikor Csaba királyfi és Horthy István odafenn kezet szorított. Horthy István alig néhány éve került az országos érdeklődés előterébe. Fiatalsága gyakorlati munkában, a mérnöki tudományok elsajátításában, tapasztalatok gyűjtésében telt el. Kormányzó atyja a modern kor elvén, a munkán nevelte. Fiának dolgoznia kellett, s a munkáséleten, a dolgozók próbatételén, valamint a nagy és hősi egyéni teljesítményeken, mint amilyen indiai repülőútja is volt, kellett megtanulnia az ember, az emberi élet és az emberi munka értéket. Az amerikai Ford-gyárban, mint egyszerű munkás hosszú időn keresztül dolgozott, és itt szerezte meg a motor- és repülőgépgyártás alapismereteit. Amerikai tanulmányútjáról hazatérve előbb a Magyar Állami Gépgyárak igazgatója, vezérigazgatója, majd a legjobban szervezett és Európa szerte páratlanul működő legnagyobb hazai munkaszervezetnek, a Magyar Királyi Államvasutaknak lett elnöke. Nem véletlenül került a MÁV élére. Az államvasutak kiépítésére vonatkozó nagy mérnöki terveit akarta megvalósítani. Ezt tekintette mérnöki tudománya és világtapasztalata első feladatának. Építeni akart és épített, de sohasem engedte, hogy a megvalósuló nagy tervek nevéhez fűződjenek. Szerény előkelő visszavonultságban dolgozott és megelégedett a jól végzett munka adta eredmények belső lelki kielégülésével. Az ősi nemes törzs fenntartására családot alapított. Esküvőjét az osztatlan és teljes magyar nemzet áldó szeretete és öröme kísérte. A hívő és áldozatos népéről szeretettel gondoskodó magyarok Istene pedig megáldotta frigyét. 1941. január 17-én megszületett ifjabb Horthy István, a hős apának egyetlen utóda. Nem hiába volt Horthy István zajló, forrongó, új ideálokat teremtő korunk gyermeke. 22 éves korában önként jelentkezett katonai szolgálatra. És nem az ősi fegyvernemet, a hagyományos huszárságot választotta, hanem repülő lett. Az új kor modern harcosa. Katonai ideáljáról és katonai terveiről, polgári, gyakorlati mérnöki munkája mellett sem feledkezett meg. Ő érezte meg legelőször és legmélyebben, hogy az ősi magyar lovasvirtust az új kor követelményeinek megfelelően repülővirtussá kell átalakítani. A múlt legfélelmesebb és leggyorsabb katonája a huszár volt. A máé és a jövendőé a repülő. Példát adott, és megteremtette a modern magyar repülőkiképzést. Egybeszólította a magyar ifjúságot és repülőtáborba hívta a magyar jövő érdekében. Példájára tömegesen jelentkezett a magyar ifjúság repülőkiképzésre. És szorgalmazására indult meg a magyar repülőgépgyár építése. Kormányzóhelyettessé való megválasztása az egységes és osztatlan magyar nemzeti akarat megnyilvánulása volt. A magyar országgyűlés két háza lelkes ünnepi formák közt választotta meg 1942. február 19-én második nagyurává, kormányzóhelyettessé. Esküje ma is fülünkben cseng. [Horthy István:] "Kormányzóhelyettesi tisztemet az alkotmány értelmében az országgyűléssel és a kormányzóval egyetértésben, a felelős minisztérium által gyakorlom, és mindent megteszek, amit az ország javára és dicsőségére igazságosan megtehetek. Isten engem, úgy segéljen!" S a könny, amit ma az eskü megrendítő szavainak hallatára a fiatal hősért ejtünk, legyen a legszebb és leghívebben teljesített magyar eskü néma jutalma: szeretetünk és emlékezésünk meleg gyöngye, milliók áldozatos fogadalma méltók leszünk és méltók maradunk a nagy példához, a magyar kötelességteljesítés e szívbemarkoló ragyogó példaadásához. [Horthy István:] "Bajtársak! Úgy érzem, hogy ez az emlékmű kapocs őközöttük és miközöttünk. Közöttük, kik életüket adták a hazáért és közöttünk, kik most ismét harcok előtt állunk. Fogadjuk meg, hogy dicső példájukhoz méltóak leszünk, és hogy az új harcot hőseinkhez hasonlóan fogjuk mi is állani." Önként ment el a harctérre, hogy ezáltal is világos példát adjon a haza iránti önmegtagadó áldozatkészségre. Önkéntes útján követte szeretett hitvese is. Mindketten bizonyítékát adták, hogy részesei kívánnak lenni a nemzet egyetemes sorsának, száz és százezrek véres küzdelmének, egyéni szenvedéseinek és áldozatának. Hősi halála előtt néhány nappal meglátogatta a kijevi honvédkórházban vöröskeresztes szolgálatot teljesítő hitvesét. Ez volt az ifjú főméltóságú pár utolsó találkozója. Nagy időkben, nagy sorsfordulón hozta a magyarság jövendője áldozatául kormányzóhelyettese ifjú életét. Isten akarta így, s egyedül ő tudja, miért kellett ismét, mint annyiszor már, a magyarságnak áldozni legtöbbet. A megszülető új Európában a kardját hősi elszántsággal forgató, s a maga életéért, jogaiért, biztonságáért küzdő magyarság bizalommal tekinthet a jövőbe: övé a múlt és övé a ma. Ezer év áldozata, ezer év hősei közé büszkén jegyezheti fel Horthy István nevét, mert nevével a jövendőt, a boldog és büszke, magyarhoz méltó jövendőt írhatja a magyar történelem könyvébe. Legyen a fiú halála nagy útmutatás, égi jel minden magyarok számára itthon és messzi idegen harctereken egyaránt. A fiú áldozatával és példájára mi is vállalunk minden áldozatot: apát, fiút, testvért. És büszkék leszünk, ha méltóak lehetünk a nagy család áldozatos szelleméhez. A nikolajevkai repülőtérről indult haza Magyarországra a nemzet hősi halottjának koporsója. Magyar vérrel öntözött végtelen orosz rónákon át érkezik Stari Oskolba, ahol vonatra teszik. A meghódított Ukrajna fővárosából, Kijevből bajtársai néma gyásztisztelet adása után Galícián át robog a gyászvonat a szlovák-magyar határ, Kosztolány felé. Innen már a magyar nép zokogása kíséri utolsó útjára. Kassán, a magyar királyi kormány képviseletében Radocsay László igazságügy miniszter veszi át a nemzet nagy hősi halottját. A Rákóczi gyászleplével leborított koporsó Miskolcon, Hatvanon át folytatja útját Budapest felé. A Déli pályaudvaron a kormány tagjai, a honvédség és a magyar közélet vezetői fogadják. A koporsót, zokogó százezrek sorfala között, ágyútalpon viszik az Országház kupolacsarnokába, ahol felravatalozzák. [Ravatala előtt vég nélküli sorokban vonul el a gyászoló magyar nép.] A kegyelet számtalan koszorúját elhelyezik a ravatalon. [Ravasz László:] "István vitéznek hívják, élére áll egy dicsőséges seregnek, a hősi halált halt magyar fiúknak a seregének. Szülessetek dalok, elmondani dicsőségüket! Eredjetek regék patakjai, elmondani tetteiket. Égő gépmadár, te századokon át világító pásztortűz, keleten, hirdessétek minden népeknek a magyar titkot, a magyar törvényt: Ezen a földön magyarnak azért lehet élni, azért érdemes élni, mert ilyen sereg húz át a borús, villámos ég alatt." Ravasz László református püspök megrendítő gyászbeszéde után a koporsót a nyugati pályaudvarra kísérik. Százezrek állnak sorfalat a nagy út utolsó szakaszán a megrendült nemzet gyászoló, könnyes emberfolyama. Végeláthatatlan sorban vonulnak el a főméltóságú család után az ország méltóságai, a baráti hatalmak képviselői, követei, hivatalos képviselőiben, egész Magyarország. Könnyek áztatják a fiatal hős utolsó útját, s mikor földi maradványaival elindul a kenderesi gyászvonat, a magyar nép imádságos, áldó sóhaja kíséri haza, ősei közé. Kenderesen megrázó, bensőséges gyászünnepség keretében helyezik örök nyugalomra. Hisszük, hogy áldozata nem volt hiábavaló. Hősi emléke legyen áldott mindörökké!

Kivonatos leírás: