1942. december
Magyar Világhíradó981.
A Szeretfalva-Déda vasútvonal avatása 16959 megtekintés, 0 hozzászólás, 19 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: Két esztendős kemény munkával megépült a Székelyföldet az ország többi részével összekötő Szeretfalva és Déda közötti vasútvonal. Az új vasútvonalat a kormányzó úr, a kormány tagjainak jelenlétében nyitotta meg. "Hódolattal kérem főméltóságodat, kegyeskedjék az első személyvonatnak, a Turánnak, a Szeretfalva-dédai új vonalon való átadását, és ezzel a vasútvonal megnyitását engedélyezni!" Lestyán József főesperes, besztercei plébános megáldotta az új vonalat. "Könyörögjünk! Mindenható örök isten, aki a létező dolgokat a te dicsőségedre és az emberiség javára alkottad, kérünk, áldd meg ezt az új vasútvonalat, oltalmazd annak minden felszerelését, őrizd és védelmezd utasait, hogy a földi élet rögös ösvényén, örök törvényeid szerint járva, a boldog, mennyei hazába is eljuthassanak, a mi urunk, Jézus Krisztus által, ámen! Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és Szentlélek istennek, miképpen kezdetben vala, most és mindenkor és mindörökkön örökké, ámen!" A kormányzó úr különvonata végighalad az új vasútvonalon. Déda állomáson Varga József kereskedelem-, közlekedés- és iparügyi miniszter ismertette a vasútépítést. "Főméltóságú kormányzó úr! A Szeretfalva-dédai vasútépítés méltán csatlakozik az európai hírű magyar vasútépítkezésekhez. A magyar akarat, a háborús anyagbeszerzési-, szállítási- és élelmezési nehézségek, a nehéz terepviszonyok, a sokszor mostoha időjárás közepette tervező, szervező hatóságok és munkásság olyan egyetértő működését valósította meg, amely példaképp lebeghet előttünk, a nemzet további erőfeszítései során." Varga miniszter bemutatta a kormányzó úrnak az építés vezetőinek, vállalkozóinak és munkásainak küldöttségét.
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó helyek: Szeretfalva, Románia, Erdély, Déda
Nyelv:magyar
Kiadó:
Azonosító:mvh-0981-03

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem