Elhangzó szöveg: A hegyoldal Turul madara a honfoglalók csatáját idézi. Tatabánya fejlődő városképe az új honfoglalást. Van miről szólnia annak, aki egy emberöltőn keresztül szemtanúja és szerény krónikása is lehetett a nagy változásoknak. Aki ötvenöt esztendeje kapja lencsevégre a múló pillanatokat. [Stingl Józsefné Szlávik Rozália]: "A fényképeket azér’ szedem elő, hogy az emlékeimet sorba rakjam. 1926 óta vagyok a szakmába, azóta fényképezem Tatabánya apraját-nagyját. Édesapám az első bányászokkal jött Tatabányára, azóta élünk itt és a sorsom a fényképezés lett. Laktunk ilyen egyforma, hatajtós házba, még mindig megvan belőle egy pár. MÁK Rt., a Magyar Általános Kőszénbánya volt itt a gazda. Szigorú rend volt, a munkásság kasztokra volt osztva. A háború. Jött két kisgyerek, három éve mᒠelkeveredtek hazulról a harcok során, kis katonaruhájuk volt, s abban lefényképeztem, hogy a mamka nem tudja, hogy élünk-e vagy nem és a mamkának akarunk küldeni egy képet, hajnalba jöttek a képér’ sírva, zokogtak, nevettek, azt soha nem fogom elfelejteni, azt kellett volna lefényképezni! (…) Tatabánya felszabadulás után nagyon gyorsan fejlődött. Olyan gyorsan megkezdődött a munka. Elkezdődtek a felajánlások, a munkaversenyek, megalakult az ötös tanács. A szeminárium után a káderképző megindult, és a négy községből 48-ba várossá alakult Tatabánya, és most harmincöt év után csodálatos nagyváros lett belőle. Aki nem volt tíz éve Tatabányán, nem beszélek a húsz évről, meg a harminc évről, az igazán nem találja meg, hacsak nem a Turultól tájékozódik, hogy hol is van. Ott mindig előjönnek az emlékek, ugye emlékszel, amikor hát fiatalok voltunk valamennyien és mutogatjuk a képeket, hogy milyenek is voltunk akkor és milyenek vagyunk mostan, és akik élünk, örülünk egymásnak és a fiataloknak meg az unokáknak." Ezt már unokáink is látják. Reméljük, szívesen nézik majd a következő nemzedékek is!

Kivonatos leírás: