1943. március
Magyar Világhíradó995.
Március 15-i ünnepség a Hősök terén 12980 megtekintés, 0 hozzászólás, 7 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: A március 15-i nemzeti ünnepen a budapesti levente ifjúság a Hősök terén gyűlt egybe, hogy meghallgassa vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak, az ország ifjúságához intézett rádiószózatát. "Magyar leventék! Az ország egész fiatalsága mellett elsősorban tihozzátok szólok, mert reátok nagy feladat vár. A március 15-i ifjak helyébe kell lépnetek! Nektek is ugyanolyan lelkesedéssel kell felsorakoznotok a nemzet nagy ideáljai és céljai mellé! Ma ti vagytok hazánk reménysége, a magyar jövő valóra váltói. Legyetek mindig méltók nagy őseitekhez, állítsátok ifjú erőtök épp olyan lelkesedéssel a haza szolgálatába, és teljesítsétek éppoly híven kötelességeiteket! A nemzeti élet egyik legfontosabb alapja a fegyelem. Az összetartás, a belső rend fenntartása, a belső front ereje ma az ország számára a lét, vagy a nemlét kérdése. Szálljatok mindig keményen szembe a társadalombontó törekvésekkel! Ezek rendszerint válogatás nélkül, mindennel szemben a tagadást hirdetik. Bízom a mai fiatal magyar lelkek egészséges életerejében, amely meghozza a szebb jövőt!"
Kivonatos leírás:
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:
Azonosító:mvh-0995-05

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem