1948. május
UMFI Magyar Filmhíradó11.
Az iskolák államosítása 25075 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: A magyar kormány gyökeresen kívánja megoldani az iskolák demokratizálását, és szembeszáll az egyházi reakció támadásaival. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter a sajtó képviselői előtt bejelentette: "A felekezeti iskolák pedagógusainak ezreit fenyegetik azzal, hogy megbélyegzik kiközösítik őket, sőt állásaiktól is megfosztják. A magyar állam megvédi mindazokat, akiket bárhonnan induló terror lelki nyugalmuktól, kenyerüktől való megfosztással fenyeget. Az intézményes megoldást kell keresnünk, minthogy a magyar iskolaügy elmaradottságának megszüntetéséről van itt szó. Olyan iskolát kell végre a magyar dolgozók gyermekének adni, amely színvonalban, erkölcsi nevelésben, demokratikus hűségben méltó népünk más téren tett hatalmas erőfeszítéseihez. Kivétel nélkül átvesszük állami státuszba a felekezeti iskolák pedagógusait. Megteszünk mindent, hogy a megegyezés a béke és a megértés szellemében kölcsönös engedékenység alapján jöjjön létre. Ha ellenállásba ütközünk, ha lelki terrorral és félrevezető izgatással próbálják megtéveszteni népünket, harcot kezdenek a magyar demokrácia és az ifjúság alapvető érdekei, jogai ellen, akkor természetesen azt is tapasztalni fogják, hogy a demokráciának nemcsak türelmes, hanem eltökéltsége is van."
Kivonatos leírás: Ortutay Gyula sajtótájékoztatója; az újságírók egy hosszú asztal mellett jegyzetelnek. Ortutay Gyula a mikrofon előtt egy stúdióban (szinkron). Romos iskolaépületek (külső). Iskolák a helyreállítás után.
Kapcsolódó témák: Oktatás, államosítás
Szakmai címkék: ifjúság
Kapcsolódó helyek: Magyarország
Személyek: Ortutay Gyula, dr.
Nyelv:magyar
Kiadó:Új Magyar Filmiroda
Azonosító:umfi-11-01

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem