Ennek a híradóeseménynek sajnos nem maradt
fenn filmanyaga. Címe, témája csak a korabeli forrásokból
volt rekonstruálható.
1948. május
UMFI Magyar Filmhíradó11.
Gyermeknap Magyarországon 4415 megtekintés, 0 hozzászólás, 0 megosztás
Több filmhír ebből a híradóból:

Adatlap

Inzertszöveg:
Elhangzó szöveg: Felszabadulás után másodszor tartottak gyermeknapokat Magyarországon. Tildy Zoltán köztársasági elnök, az elnökasszony és kisunokájuk egész sor urnát kerestek fel adományaikkal. Szervesen kapcsolódnak az ország újjáépítésében ezek a gyermeknapok, mert háború pusztította gyermekvédelmi intézményeket segítenek helyreállítani, hogy azok a magyar dolgozók gyermekeinek testi és lelki egészségét előmozdítsák. Budapesten a népi demokratikus társadalom óriási részvételével folytak le a gyermeknapok. Lelkes asszonygárda, miniszterné asszonyok, államtitkárok feleségei, ismert művésznők, MNDSZ vasutas és szakszervezeti asszonyok, a Vöröskereszt és a főváros szociális ügyosztály részvételével. Mire gyűjt a Gyermekvédő Liga? Erről nyilatkozott a Liga miniszteri biztosa, Gerőné Fazekas Erzsébet, aki többek között elmondotta, hogy Farkasgyepün gyermek TBC szanatórium nyílik. Balatonalmádin kétezer bányászgyermek nyaral az idén. Balatonszabadiban pedig hatszáz vasutas gyermek üdül. A lellei hadiárva otthonnak, a Kunszentmártoni tanyai parasztgyermek internátusnak új takarók, lepedők, kis lakóinak új cipő, ruha jut a gyermeknapi gyűjtésből. A dolgozók filléreiből a dolgozók gyermekeinek jobb jövője épül.
Kivonatos leírás:
Szakmai címkék: újjáépítés, ifjúság
Kapcsolódó helyek: Magyarország, Budapest
Nyelv:magyar
Kiadó:Új Magyar Filmiroda
Azonosító:umfi-11-02

Címkék

-

Hozzászólások

Ehhez a filmhírhez még nem érkezett hozzászólás.
Új hozzászólás (1000/0 karakter)
Ha a filmhírrel kapcsolatban szeretné közzétenni véleményét, kérjük,
regisztráljon, vagy lépjen be az oldalra.

Ez a weboldal sütiket használ

Sütiket használunk a tartalmak személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához. Cookie adatkezelési tájékoztatónkat itt találhatja meg.

Megértettem